2012. december 20., csütörtök

Grog

A XIII. századi hajósok nagy mennyiségű vizet tároltak a fedélzeten, hogy kibírják a több hónapos tengeri utakat. Ám a víz gyorsan megposhadt és bealgásodott. Hogy ihatóbbá tegyék és fertőtlenítsék az állott löttyöt, elkezdték keverni: először sörrel, majd rummal, amelyet – ahogy ez már lenni szokott – egyre nagyobb dózisban adagoltak a vízhez. Később az is feltűnt, hogy a legénységnek azon tagjai, akik citromlével dúsították az így kapott italt, egészségesebbek, és jobban bírják a strapát. Így jött létre eredetileg a grog, amely ma már jóval több összetevőt tartalmaz: a forró víz, a rum és a citromlé mellett egy kis cukor – esetleg méz –, egész szegfűszeg és egy szál fahéj alkotja a tél egyik legkellemesebb forró italát.
Ha grogot iszol, valahogy minden olyan őszintének tűnik: az öröm, a bánat, a szeretet, és még egy csomó olyan kifejezés, amelyet amúgy a kutya se használ. Hatására nem nevetsz, csak szétárad arcodon a mosoly, vagy kitörnek belőled annak az őszinte fájdalomnak a könnyei, amelyre a sírás tényleg megoldás lehet. A groggal tehát nem árt vigyázni, mert érzelgőssé tesz: de nem feltétlenül baj, ha vannak olyan ritka, ünnepi pillanatok, amikor életre kelthetünk egy múltat, amely talán sosem létezett.
(Elisa Day)

Hozzávalók egy személyre:
0,5 dl finom barna rum
1 evőkanál citromlé
2 teáskanál cukor
1 csipet vagy egy rudacska fahéj,
1 szem szegfűszeg
1 karika citrom
1,5 dl forró víz

Elkészítés:
A rumot a citromlevet és a cukrot addig forraljuk a fűszerekkel, ameddig a cukor elolvad. Néhány percig állni hagyjuk, majd pohárba szűrjük és hozzáadjuk a forró vizet és a citromot.
Elégedett mosollyal az arcunkon megisszuk.

Egészségünkre!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése