2012. december 29., szombat

Paprikás kifli


Egy fórumon került szóba a tésztának paprikával való színezése. Mivel nem rajongok túlzottan  a pirospaprika ízéért, ezért bevallom, hogy eléggé szkeptikus voltam ebben az ügyben. Nem gondoltam, hogy pirospaprikával színezett tésztából bármi jó kisülhet. Szerencsére volt aki meggyőzzön ennek az ellenkezőjéről, méghozzá úgy, hogy kisütött egy adag paprikás kiflit és a fényképet feltette a fórumra. Nem tudtam ellenállni a próbálkozásnak, hiszen amúgy is az az elvem, hogy minden ételnek esélyt kell adni. Így aztán ma megszülettek a saját sütésű paprikás kiflijeim és örömmel jelenthetem, hogy valóban nagyon finomak. Mi sajtkrémmel és forró teával ettük.

Hozzávalók:
40 dkg liszt
2,5 dl tej kb
3 dkg zsír
1,5 dkg pirospaprika
1/2 kávéskanál bors(ezt én kifelejtettem)
2 dkg cukor
1 dkg só
1,5 dkg élesztő
sajt
durva szemő só
köménymag
 
Elkészítés:
 A langyos tejben kevés cukorral felfuttattam az élesztőt, majd a többi hozzávalóval együtt ruganyos tésztává dagasztottam. 1 óra kelés után a tésztát 16 darabra osztottam és a darabokat meggömbölyítettem.  10 perc pihentetés után elnyújtottam őket és megformáztam a kifliket. Újabb negyven perc pihenés következett, majd megkentem a kifliket kevés tejjel elkevert tojássárgával. Felére reszelt sajtot, másik felére dekorsót és köménymagot szórtam.
180 fokra előmelegített sütőben, légkeveréssel 15 percig sütöttem. 8 perc után letakartam őket sütőpapírral, nehogy megégjenek.
Bene Sándor receptje.








0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése